2015. január 11., vasárnap

Kitől kapok szeretet, ha már nem élnek a szüleim

Protagonista játék

Promenád:
Felajánlottam mit szólna hozzá, ha megnéznénk milyen értékeket kapott a szüleitől, ami erőforrása lehet? Elfogadta a javaslatot. Szüleivel a jelenben találkozott, abban a régi szülői házban, ahol felnőtt.
Első szín: A szülői ház konyhája: az asztalnál ült az anya, mellette az apa.  Erős zokogással ölelte mindkettőt magához.
Előbb az anyjával akart beszélni. Szerepcsere: amit kapott tőle: szeretni tudás, őszinteség, küzdeni tudás, a család fontossága. Az anyjától segítséget kért a jelen gondjai megoldásához:  - Én nagyon rossz szülőket kaptam nekem sikerült átfordítani ezt jóra. Nekem csak a család volt a fontos, feláldoztam magam. Te is legyél fontos, ne légy áldozat! Szeresd magad! Amit kaptál tőlem az, benned van.
Az apjával való találkozáskor feltört Katából a bűntudat; két évig, míg elméje elborult nem tudta szeretni. Félt, hogy ő is így fog járni. Kérte, bocsásson meg.
Apa (szerepcserében) közölte, sosem haragudott. A felesége halála után már nem tudott élni, Ebbe a betegségbe kellett menekülnie, hogy ne tudjon emlékezni. Mindig szerettelek, erős vagy, tudsz küzdeni. Nem haltam meg ott vagyok a szívedben.
Második szín: A temetőben.
A szülők egymás mellet fekszenek a sírban. Kata kérdése: látom a testüket, mi van a lelkükkel, hol vannak? Anya (szerepcserében) benned vagyok ott élek tovább. Apa (szerepcserében) ott vagyok a szívedben. A lelkem egyesült anyád lelkével itt van velünk a fiúnk is. Ha betöltötted a küldetésed, majd találkoznak a lelkeink. Ne siess még nincs itt az ideje.
Harmadik szín: Találkozás Istennel.
Kata Istennek: nem hittem benned. Most már tudom, hogy létezel, szükségem van rád, kérlek segíts!
Isten (szerepcserében) sohasem haragudtam. Én mindig melletted voltam, mindig nyújtottam a kezem. Én melletted leszek és segítek, csak vegyél észre.
Feldolgozó kör: A csoport tagjaiban megjelent a hit, az Isten hit fontossága.
Májusban jelentős változásról számolt be az első napon. Érdligetről hazatérve Kata leült a férjével egy hosszú beszélgetésre. Elmondta neki, rájött, hogy anyósáékkal a férje helyett intézte a családi dolgokat és ebből származott a sok konfliktusa. Megértette, az elvesztett szülei szeretetét kereste a férje szüleiében. Most már tudja, ezt onnan soha nem kaphatja meg. Közölte, mostantól kezdve mindenben segíti a párját, ami a szüleivel és testvérével kapcsolatos, de csak segít és nem oldja meg helyette.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése