„Becsaptál, azt hazudtad minden férfi egy vadállat, azt hazudtad, nem kell férfi az élethez, azt hazudtad minden férfi gyilkosságba hajszolja a nőt. És én elhittem, és csak menekültem a férfiaktól, féltem az ölelésüktől”- mondta zokogva.
Réka 26 éves, bájos, okos, művelt fiatal lány. Több éves önismereti munka áll mögötte, melyet pszichodráma módszerrel vezetett önismereti csoportokban fejlesztett. Közös munkánkban nagy utat tett meg egy egészséges, harmonikus élet megteremtéséért. Alkoholista szülőpár nevelte fel, gyermekkora tele volt fájdalommal, rettegéssel. Kevés szeretetet, elfogadást kapott. Felnőtt korára sikerült traumáinak jelentős részét feldolgoznia, sikerült egy igazi társat találnia, aki mellett biztonságban, szeretve érzete magát. Mégsem volt boldog, mert nem tudta viszonozni a felé áradó őszinte szeretet, elfogadást.
Előző párkapcsolataiban megélte, hogy amint kezdett mellette elköteleződni a férfi, ő azonnal kilépett, szinte elmenekült a kapcsolatból. Ahogy mélyült jelenlegi kapcsolata, ismét megjelent benne a menekülési vágy, tovább egy másik férfihoz. Erős gátoltságot élt meg a testi szerelem elfogadásában, viszonzásában. „Menekülök az ölelésből”
Tudta, hogy sok gátat sikerült már lebontania, most mégis egy leküzdhetetlen akadállyal találta szembe magát. “Hogyan éljem meg a testi szerelmet?” címmel jelentkezett játékra.
Az első színben felállította párkapcsolata szobrát, ahogyan most éli meg. Párja, Péter nyújtja felé a kezét, hívja: “Foglalkozz velem, szükségem van Rád!” Péter mellett álló testi szerelme hívogatja. Réka szemben áll Péterrel, és a kötelességtudata lökdösi Péter felé. Testében egy mindent elborító görcsös fájdalom fojtogatja, nem engedi Péter felé.
Ekkor felidéződik Rékában 6 éves kori rémtörténete, mely mára az elfojtott emlékezet sötét vermébe hullt. A gyerekszobában játszottak barbilánnyal és fiú babával, amikor szülei részeg veszekedésére fülelt fel. A lökdösődésre már ott is volt közöttük és látta, amint az édesanyja felkap egy konyhakést, berohan a spájzba, magára zárja az ajtót, és hangosan mondogatja: „Megölöm magam.” Az apja szidalmára, könyörgésére sem jön ki onnan. Réka sírva odarohant, verve az ajtót könyörgött: „Anya ne tedd, én itt vagyok, segítek neked!” Erre előjött anyja, késsel a kezében átölelte, magához húzta és súgta a fülébe: ”Ne félj kislányom, nem hagylak itt. Téged meg a húgodat is magammal viszlek!”
Réka rémülten tért vissza a mába. „Ez hihetetlen, az anyám meg akart ölni.” Majd beúszott neki a pár évvel későbbi kép, amikor az anyja a mocsárba akarta belefojtani, szintén alkoholos öngyilkossági krízisében.
A második színben a gyermekkori trauma újraélését követően immár felnőttként ült le megbeszélni a történteket édesanyjával. Helyszínül a temetőben az anyai nagymamája sírját választotta, arra ültette anyját. „Az, hogy anyám ilyen lett, abban nagy része volt az ő anyjának” – mondta. Ahogy anyjára ránézett, egy fáradt, szánni való, megtört asszonyt látott, csak szomorúságot, és fájdalmat érzett.
Ekkor megszemélyesítettük az anyja ártó, gyilkos én-részét. Vele szemben már ki tudta fejezni mélyen elfojtott dühét. Ki tudta mondani érzéseit, tudott vádolni és számonkérni. „Becsaptál, azt hazudtad minden férfi egy vadállat, azt hazudtad, nem kell férfi az élethez, azt hazudtad minden férfi gyilkosságba hajszolja a nőt. És én elhittem, és csak menekültem a férfiaktól, féltem az ölelésüktől”- mondta zokogva.
Majd a síron ülő anyához fordulva egy Hellinger-féle rítussal köszönt el tőle: “Köszönöm hogy életet adtál, a rosszat, amit tőled kaptam visszaadom, tégy vele amit tudsz. A jót, amit kaptam megtartom, amit nem kaptam meg, azt pedig megszerzem magamnak.”
A záró képben ismét találkozik Péterrel, már tudja nyújtani ő is a kezét. Kiderül, hogy a görcs simogatásra, masszírozásra gyengülni kezd. Péterhez bújik: “Tudom, hogy még idilli, de ezt szeretném és most ez jó nekem. Itt maradok”.
Már a korai szülő-gyerek viszony alapvetően meghatározza a felnőttkori párkapcsolatok működését.
Az ember alapvetően társas lény. Szükségünk van egymásra. Ennek elemi kifejezési formája az érintkezés, testi egysége pedig az érintés. Az érintés puszta látványa is azonnal pozitívan befolyásolja lelkiállapotunkat. Ha például látunk egy édesanyát, aki megsimogatja a gyermekét, már jó érzés tölt el bennünket. Ha valakivel érintő kapcsolatban voltunk, amikor elengedjük a kezét, utána a szemünk olyan mozgásokat végez, mintha még hozzánk érne, megölelne vagy elutasítana. Elég, ha azt mondja, hogy megölellek, akkor bennünk ennek megfelelő érzések keletkeznek. A testünk emlékezik arra, hogy milyen volt a korábban már megtapasztalt érintés. Az érintés azt jelenti: „van közünk egymáshoz”. A szociális érintkezés, a kommunikáció az érintést helyettesíti az emberi kapcsolatokban.
Ha ez a szükséglet gyermekkorban nem elégül ki (pl. túl kevés testi érintkezés az anyával stb.), akkor a simogatás szokatlanná válik. Sőt, érzelmi távolságtartás esetén akár kellemetlenné is válhat.
A fenti esetben az ölelés halálfélelemmel párosult, öléssé minősült és örökös ambivalenciában vívódott a lélekben. Réka nem engedheti el magát a biztonságot adó kar ölelésében, mert 6 éves kora óta úgy érzi meghalhat. A serdülőkorban megismétlődő az életért küzdő harc nyomatékosította a korábban tanult szabályt. Menekülni kell, elfutni, amíg lehet. Majd biztos távolságban a biztonságot adó közelséget vágyni újra, mert ez szükségszerű. Később csábítani a férfit, örökké résen lenni meg ne öljön az ölelése. Vágya hozta játékba: megélni a testi szerelmet elengedni magát az ölelésben.
Réka lehántotta anyja rémarcát és érintését édes öleléssé szelídítette a játéktérben párja felé.
